Klór
Az emberi szervezet kb. 0,15% klórt tartalmaz, amely a gyomorsósav részeként, az emésztésben,
a nátriumhoz, illetve káliumhoz kötött kloridion formájában, a só-víz háztartásban,
és a sav-bázis egyensúly fenntartásában játszik fontos szerepet.
A klorid bevitele főleg a konyhasó bevitelét jelenti. A nátrium-klorid 50%-kal nagyobb tömegű kloridot tartalmaz, mint nátriumot, és ez az arány megszabja a bevitel mértékét.
Napi klórbevitele egy átlagembernek sajnos magas, ami sós ételeknek és a klórozott csapvíznek köszönhető. Külső pótlást abszolút nem igényel a szervezet belőle. Túladagolása hosszú távon allergiát, asztmát és rákot okoz.
Mihez szükséges?
Sav-bázis egyensúly
Gyomorsav-termelés és hatás
Só- és vízháztartás
Szükséges mennyiség?
A klór szükségletet szoros összefüggésben kell szemlélni a nátriumbevitellel, hiszen a legjelentősebb forrása éppen a konyhasó. Ennek tömegén belül nagyobb arányt képvisel a klór, mint a nátrium, tehát ezzel be is jut a szervezetünkbe megfelelő mennyiségben a klór.
Miben található meg?
A klór természetes eredetű élelmiszereink közül legjelentősebb mértékben a konyhasóban fordul elő, és ezzel a mennyiséggel hiánytalanul fedezzük is a szükségletünket belőle.
Hiányállapotok
Mai táplálkozásunk mellet hiányállapota nem alakulhat ki.
Túladagolás
A klór túladagolása természetes úton csak a konyhasó extrém mértékű bevitelével valósítható meg, ekkor sem a klór túladagolása lesz az elsődleges ártalom.
Gázhalmazállapotban belélegezve azonnal súlyos mérgezést és károsodásokat okoz
forrás: wikipédia

