Globál Vitamin Termkékek Tervezhetők-e előre a 2021-es nyári esküvők?

Tervezhetők-e előre a 2021-es nyári esküvők?



Nagyon sok esküvő, ha nem is került lemondásra, de az időpontját halasztották a házasulandók. Mivel egy esküvőre jellemzően a teljes rokonságot, barátokat, kollégákat, ismerősöket is meg szoktak hívni, tehát a legtöbb lagzi azért nagy létszámú, így nem is lehetett volna a tavaly nyárra ütemezetteket megtartani. Jelenleg pedig még érvényben van az este nyolc és reggel öt közötti időszakra vonatkozó kijárási korlátozás is, ami lássuk be, egy esküvői bulinak sem igazán kedvez. Amelyik esküvőre esküvő sátor volt betervezve, ott fontos volt időben jelezni, hogy nincs szükség a rendezvénysátor bérlés szolgáltatásra. Legtöbbször igyekeztek a felek eltolni egy új, későbbi időpontra az előre megrendelt szolgáltatásokat, hogy például egy rendezvénysátor bérlés esetén ne vesszen kárba az előre befizetett foglaló. Tehát ha belegondolunk, akkor idén elvileg jóval több esküvő lesz, mint az eddigi években, tehát esküvő sátor is több fog kelleni. Hamarosan itt az esküvői szezon, de sokan még mindig nem tudják, hogy meg merjék-e, meg lehet-e biztonságosan tartani ezeket a családi eseményeket, amik végül is kisebb tömegrendezvénynek számítanak. Sok fiatal pár azért is halogat, mert gondolnak idősebb szüleikre, nagyszüleikre, rokonaikra, akikkel természetesen szeretnék megosztani a nagy napjuk örömét, de semmiképpen sem veszélyeztetnék egészségüket.